Egy unalmas nap, avagy egy szüzesség elvesztése

1


Tarnaparádra új nap virradt.
Átaludta az éjszakát, mikor fenyegető, sötét fellegek vonultak át felette, hogy végül könyörületesen másfelé vegyék az irányt. A korán kelők talán még láthatták utóvédjét, amely a pirkadat gyöngyházszínű fényénél komoran bámult vissza rájuk. A nyári szünet első napját ünneplő fiatalok ujjongtak, hogy elmaradt a zuhé (bár némelyikük macskajajjal küszködött), a földjeikre induló gazdák valamivel kevésbé. Nem esett már csaknem egy hónapja - gondolták magukban, pedig hát a földnek - ugyebár - kell az eső.
Sanyi bácsi, a helyi fatelep negyvenéves éjjeliőre kinyújtóztatta elgémberedett tagjait, és kilépett őrbódéjából. A telepről jó kilátás nyílt északra, ahol a Bükk hegyei uralták a láthatárt. A hegyek karéj alakban vették körül Tarnaparádot, s most a távolodó viharfelhők előterében úgy tűnt, az erdővel borított csúcsok széttárt karú, gonosz tekintetű szörnyetegekként magasodnak a város fölé.
Sanyi bácsi rágyújtott egy szofira, és alig vette észre, hogy az aznapi első KAMA3 begördül a fatelep kapuján. Tekintetét még hosszú percekig a párában úszó hegyekre szegezte.


2

Dani világéletében jó alvó volt. Az volt csecsemőkorában, amikor anyja pelenkázta, és az maradt tizenhét éves korára is. Egész életében tán összesen ötször fordult elő, hogy nehezen tudott elaludni, vagy hogy felriadt az éjszaka közepén. Lidérces álmai pedig egyáltalán nem voltak.
Dani ezt roppant előnyös tulajdonságának tartotta, akárcsak azt, hogy tipikus korán kelő volt. Minden reggel szinte percre pontosan fél hétkor ébredt, anélkül, hogy egyszer is fel kellett volna húznia az ébresztőórát, ami egyébként sem volt neki. Esténként sosem feküdt le éjfélnél korábban, s mégis, hajnalra virradva mindig kipihenten ébredt.
Ezen a szombaton azonban, annak ellenére, hogy semmivel sem kelt később vagy korábban a szokásosnál, egyből megérezte, hogy valami nincs rendjén. Nemcsak arról volt szó, hogy nyűgösnek és rosszkedvűnek érezte magát, s még az ablakon beszűrődő nyári napfénynek sem tudott örülni. Végtére is tegnap elég sokat ivott, és másnapos volt. Nem. Az igazi probléma övön alul rejtőzött.

Más szóval, Dani rettentően kanosnak érezte magát.
Nos igen, talán komoly gond, talán nem, mindenesetre megoldható. Hiszen már régóta készült erre. Úgy döntött, most azonnal felhívja a barátnőjét, Kittit, és kitalálnak együtt valami közös programot. Este elmehetnének mondjuk moziba, a szomszéd városba. Vagy pizzát enni. Vagy akármi. Mert a lényeg semmiképpen nem ez: hanem ami ezután következik. És el fogja fogadtatni a lánnyal, akár tetszik neki, akár nem. Azt tapasztalta, hogy a lány az utóbbi időben – pedig már elég régóta jártak együtt – egyre inkább visszahúzódóbbá vált. Mintha még az érintését is kerülné. Nem tudta, ennek mi lehet az oka. Talán a neveltetése teszi. No de majd ő tesz róla, hogy még éjfél előtt feloldja a lány minden gátlását. Még akkor is, ha a cél érdekében minden eszközt be kell vetnie.
Hát, egy eszközt legalábbis mindenképpen be fogok vetni, gondolta a fiú gúnyosan, aztán kuncogva kikászálódott az ágyból. De addig is gondoskodnom kell róla, hogy egész nap kettesben legyünk. Hogy legyen időm megpuhítani. De hová menjünk, ahol senki nem háborgat?
Mire felöltözött, és elindult a telefonhoz, már tudta a választ.


3

- Ne, kérlek, ne!
Megpróbál szabadulni, de Dani teljes súlyával ránehezedik, levegőt is alig kap. Erőtlenül kapálódzik, de a fiú erős kezei széttárják meztelen combjait, és ugyanabban a pillanatban érzi, hogy durván beléhatolnak. A lány testét éles, átható fájdalom járja át, sikoltani próbál, de valaki betapasztja a száját, és…
Kitti hirtelen riadt fel, a hálóing szorosan tapadt verejtékben fürdő testéhez. Pupillái kitágultak, zihálva vette a levegőt. Beletelt jó néhány másodpercbe, amíg az elméje kitisztult, és képes volt végre józanul gondolkodni. Mindez csak álom volt. Nagyszerű. De hát éppen ez a folyton ismétlődő rémálom az, ami újra meg újra elgondolkodtatta a lányt a Danival való kapcsolatáról.

Kitti kiült az ágy szélére, és dörgölni kezdte a halántékát. Dani. Dani, és az ő különös természete.
Levette a hálóingét, és kivonult a fürdőszobába zuhanyozni. Élvezte, ahogyan a forró vízcseppek végiggördülnek az arcán, gömbölyded mellein, keskeny csípőjén és gyönyörű combjain. Tudta magáról, hogy kivételesen szép, szinte tökéletes a teste – ápolta is, de amúgy nem sokat törődött vele. Akár szépségversenyen is indulhatott volna, de amikor egyik barátnője szóba hozta neki ezt a lehetőséget, egyszerűen csak elmosolyodott.
- Talán valóban indulhatnék. Mégse teszem. Nem azért, mert nem vagyok elég szép, hanem mert az ilyen versenyeket sosem a legszebbek nyerik meg.
Ez a nagyképűnek tűnő kijelentés valójában megingathatatlan önbizalmat és határozott egyéniséget takart. Kicsit régimódinak tartotta magát, mindenesetre úgy vélte, képességei nem merülnek ki testének mutogatásában.

Miközben zuhanyozott, érezte, ahogyan testét hatalmába keríti a sóvár vágyakozás. Szemét lehunyta, nekidőlt a fülke oldalának, és a zuhanyrózsával simogatni kezdte a kebleit, amelyek megduzzadtak az inger hatására. Kitti felsóhajtott. Kénytelen volt beismerni, hogy elérte azt a kort, amikor testének biológiai parancsainak agya egyre kevésbé tud ellent mondani. Kezében megremegett a zuhanyrózsa, mikor melle, hasa, combjai után megérezte az erős vízsugár apró tűszúrásait az ölén is. Másik kezének ujjaival széthúzta szeméremajkait, és úgy kezdte mozgatni a zuhanyrózsát, és hangosan nyögdécselt, míg csak meg nem feszült a teste, ajkát apró sikoly hagyta el. Utána elzárta a meleg vizet, és prüszkölve, testét csapkodva várta, hogy a jéghideg vízsugarak lemossák róla előbbi önöröme tiltott szennyét.
Mikor végzett a zuhanyozással, felöltözött, és elindult reggelizni. A szobája egy kétemeletes, tekintélyt sugárzóan hatalmas ház felső szintjén volt. Apját, a helyi kőfejtő tulajdonosát a város egyik leggazdagabb embereként tartották számon Tarnaparádon, s elég pénze volt ahhoz, hogy gondoskodni tudjon önmaga és családja jólétéről. Na nem mintha ez sokat számított volna… Kitti gyakran átérezte a közhelyt, miszerint a gazdagság éppolyan teherré válhat az ember vállán, mint a nélkülözés.

Anyja éppen teát főzött a konyhában. Rózsaszín pöttyös hálóinget viselt, haját alaposan elfeküdte, amely így szénaboglyához vált hasonlatossá. Harmincas éveinek végén járt, s bámulatosan jól tartotta magát – jobb napjain akár tíz évvel is fiatalabbnak nézhette az ember.
- Jó reggelt anya! – Kitti egyenesen a tejért és a zabpehelyért indult.
Anyja megfordult, és a lányára nézett.
- Az Oravecz Dani keresett az imént telefonon. Mondtam neki, hogy mikor felébredsz, majd visszahívod.
Jaj ne, gondolta magában Kitti. Mint mindig, ezúttal is nyomban kiérezte a rosszallást anyja hangjából. Nem vette a szükségesnél jobban a szívére anyja örökös sopánkodásait, de azért zavarta mégiscsak.
- Rendben - Kitti odasétált a telefonhoz, és Dani számát tárcsázta. Szívesebben hívta volna fel az emeletről, ahol anyja nem hallja a beszélgetést, de tisztában volt vele, hogy anyja félreértené.
A vonal végén egy férfias, csipkelődő hang szólalt meg.
- Halló?
A lány szinte maga előtt látta a fiú hosszú, sötét haját, laza tartását, izmos testét.
- Szia Dani. Anyám azt mondta, hogy…
- Ó, igen. Csak azt akartam megkérdezni, nincs e kedved kirándulni egyet.
- Kirándulni?
- Ühüm. Tudod, gondoltam, járhatnánk egyet az erdőben. Szerintem mindketten régen jártunk arrafelé.
- Hát nem is tudom – Kitti fél szemmel anyja reakcióját figyelte. Nagyon remélte, hogy a fiúval való korábbi beszélgetése során nem tett valami kínos megjegyzést.
- Na, ne vacakolj már, bébi. Nézz csak ki az ablakon, gyönyörű idő van. És ha hazaértünk, majd gitározok is neked.
A lány elnevette magát. A fiú bámulatos rábeszélőképességgel rendelkezett. Gyanította, hogy dugni akar, de hát mi rossz van abban? Azok az álmok csak lelke azon részének böffenései, amelyre egész életében anyja árnyéka vetült.
- Oké, oké, megadom magam. Mikor induljunk? – kérdezte végül. Hallotta, hogy háta mögött az anyja felmordul.
- Minél előbb. Mit szólnál tíz órához?
- Rendben van.
- Nagyszerű! Akkor tudod mit? Lejövök érted, és…
- Figyelj, ez nem a legjobb ötlet – mondta a lány, aztán szinte suttogva folytatta: találkozzunk inkább a régi kálváriánál.
Dani azonnal vette a lapot. – Helyes. Akkor tehát tízkor. Csók!
- Szia.

Kitti letette a kagylót, és elindult, hogy elkészítse a reggelijét. Egy szót sem szólt.
Végül anyja törte meg a csendet.
- Ha jól értem, el akarsz menni. Azzal a fiúval.
- Pontosan. Azzal a fiúval – A lány érezte, hogy kezd dühbe gurulni. Mennyire utálta az ilyen beszélgetéseket!
- Hát jó… de ha bekövetkezik az, amire gondolok, ne mondd, hogy figyelmeztettelek! De végül is te tudod.
Kitti csendben evett tovább. Késztetést érzett rá, hogy odaálljon anyja elé, és odavesse neki:
- Anyám, még nem vagy elég idős ahhoz, hogy egy lányát féltő klimaxos vénasszony szerepét játszd!
De persze nem mondott semmi ilyesmit. Nem azért, mert utána legalább egy hétig ki sem tehetné a lábát otthonról. Hanem azért, mert ez nem volna tisztességes. Kitti büszke volt rá, hogy azon emberek közé tartozik, akik szinte mindig képesek arra, hogy előbb gondolkodjanak, s csak utána cselekedjenek – már ha úgy látják, hogy egyáltalán érdemes cselekedni. És különben is, hogy jön ő ahhoz, hogy ítélkezzen anyja felett, mikor ő maga is mindinkább elbizonytalanodik az érzéseit illetően?
- Igazad van. Én tudom.
Kitti felállt, elmosta a tányérját, majd elindult a szobája felé. A lépcső tetején visszafordult, és látta, hogy anyja még mindig elkeseredetten néz rá. A lány dacosan elfordult, és besietett a szobájába.
Néhány perccel később az ágyán ült, és a ruháit válogatta. Miket vehetne fel egy kiránduláshoz? Érzett bizonyos megkönnyebbülést, hogy ez alkalommal nem kell szexin kiöltöznie… nem mindig viselte örömmel Dani mohó pillantásait. De jól fogják érezni magukat, az biztos.
Mert Dani szereti őt… a maga módján ugyan, de szereti. Ennél többet nem várhat tőle, ám ennyi elég is. Legalábbis egyelőre.


4

Kitti a kápolnánál várakozott, ami egy domb tetején állt, és kiváló kilátás nyílt onnan a falura. Már tíz perce állt a langyos szélben, tüdejére szívva az erdő savanykás illatát. Élvezte a várakozást, a friss levegőt, de Dani még nem volt sehol. Hiába meresztgette a szemét a kápolnához vezető út felé, a fiút nem látta közeledni.
Még pár percet várok, gondolta a lány. Ha nem jön, hazamegy, és nekilát valami jó könyv olvasásának. És legalább az anyja is megnyugszik.
Akkor megérezte, hogy valaki van mögötte.
- Huu!!
A lány felsikoltott, és megperdült. Dani állt ott vigyorogva.
- Ez nem volt vicces! – kiáltotta dühösen a lány, az első döbbenet elmúltával.
- Bocsi – A fiú tovább vigyorgott.
A lány mély levegőt vett.
- Hogy kerültél ide?
- Arról jöttem – mutatott Dani a kápolna mögött kígyózó ösvényre. – Rövidebb.
- Oké - A lány igyekezett lenyelni méltatlankodását. – Szóval? Hová megyünk?
- Majd meglátod – felelte a fiú titokzatosan.
Kitti elnevetette magát.
- Mindig ezt csinálod.
- Aha.

Kitti alaposan megnézte magának a fiút. Martens bakancs, farmerdzseki, szemébe lógó fekete haj, markáns vonások. Úgy festett, mint a rossz fiúk azokban a nyolcvanas évekbeli bűnügyi filmekben. Egy éve alapította bandáját, az idétlen nevű A Csotrogányokat, ami rock and rollt játszott. A név Dani kedvenc filmjéből, A Kör egyik kiszólásából eredt.
- Induljunk – mondta Dani, és kézen fogta a lányt. Néhány percen belül már egy kerékvágáson haladtak az erdőben, megkerülve a Koppány-hegyet.
- Képzeld mi történt tegnap – szólalt meg egy idő után Dani. Nevetett. – A dobosunk, Balázs megdugta a Maros Krisztit.
- Micsoda?
- Bizony. Az egyik üres osztályteremben betette neki. Balázs azt mondta, egész jó a csaj. Legalábbis a kufircban.
Dani még hangosabban nevetett. Kitti méltatlankodva nézett rá.
- Szebben is fogalmazhatnál, nem gondolod?
- Ó, bocsánat – felelte a fiú, egy cseppnyi gúnnyal a hangjában. – Szóval Balázs kellemeset szeretkezett azzal kedves, aranyos Krisztikével a 201esben.

Néhány percig csendben sétáltak tovább. Egy fenyvesben jártak, tűlevélszőnyeg sercegett a talpuk alatt. Aztán Dani ismét megszólalt, elmélázva:
- Persze Kriszti valójában engem akar. De ha ló nincs, jó a szamár is.
- Hogy mondhatsz ilyet? – csattant fel Kitti, és sokféle érzés: féltékenység, felháborodás, megbotránkozás öntötte el a szívét. A legrosszabb az volt, hogy ismét az anyja intelmeire kellett gondolnia.
- Jaj, ne aggódj már te csacsi – mosolyodott el Dani, és magához ölelte Kittit. A lány eleinte merev volt, aztán ellazult az ölelésben. Lehunyta szemét, és mélyen beszívta a fiú illatát. Fenébe. Ő akkor is szerelmes ebbe a tahóba.
- Beszéljünk másról – ajánlotta Dani, aztán elgondolkodott. – A fenébe, ne is beszélgessünk. Csak sétálgassunk, mint egy romantikus érzelmektől fűtött szerelmespár a vadonban. Szeretnéd?

A fiú csábító mosolyának nem lehetett ellenállni. Kitti bólintott, és hagyta hogy a fiú megcsókolja.
A csók eléggé elnyúlt, s Kitti csak akkor vetett neki véget, amikor Dani kezei a pólója alá készültek siklani.
- Majd később – mosolygott a lány bizonytalanul.
- Rendben – morogta a fiú. Kitti álmélkodva nézte a hatalmas duzzanatot barátja nadrágjának elején.
(Térdelj elé, és szopd le)
Nem! Legalábbis nem itt.
Csendben andalogtak tovább. Kittinek feltűnt, hogy a fenyves egyre sötétebb, nyomasztóbb lett, egyre kevesebb fény szűrődött át a fák ágai között. De nem nagyon törődött vele – a nap ugyan rosszul indult, és Dani belépője sem volt éppen helyénvaló, ám most úgy érezte, végre közel kerülnek egymáshoz. A fiú egy pillanatra sem engedte el a kezét, gyakran rámosolygott, és időnként gyengéd puszit lehelt a homlokára. A lány szíve dagadni kezdett ennyi gyengédségről. Úgy döntött, itt az idő. Megállt, és a fiú felé fordult.
- Dani…
- Igen? – A fiú nagy, majdhogynem ártatlan szemekkel nézett vissza rá. A lány azonban látta, hogy tekintetében elfojtott tűz lobog.
- Azt hiszem, készen állok arra… - suttogta elhaló hangon Kitti.
Dani elmosolyodott. Átkarolta a lányt és megcsókolta, kicsivel később pedig kibújtatta a ruhájából, és lerogyott vele a földre, az erdő selymes, zöld fűvel borított pázsitjára, és a szél meleg lett és az fák illata még savanykásabb, és Kitti őserdőszagot érzett és szerves ásványok kipárolgásának különös zamatát.


5

Rombusz alakú, lángoló szegélyű szakadék tátongott az égbolt halványnarancs szövedékében, felhő-bárkák ölelték körbe, fény fehér pászmáit vetette a földre a mögöttük rejtőzködő alkonyi nap. Keleten a felhők lusta, békés bárányoknak tűntek, a naplemente szívében viszont tarjagos színekben kavarogtak, megélénkülő szél lódította őket lassan Tarnaparád fölé. Mennydörgés csattant, a levegő megtelt elektromossággal.
Este hét óra volt, és a vihar, ami reggel elmaradt, megérkezett. Sanyi bácsi, a fatelep őre rágyújtott egy Szofira, és figyelte, ahogyan az aznapi utolsó Kama3 kigördül a telep kapuján. Az erdőben a szúnyogok épp lakmározni kezdtek a fűben meztelenül, édes kábulatban heverő két fiatal véréből.
Sanyi bácsi dohányzott, és miután a teherautó elhajtott, tekintetét a párában úszó hegyekre szegezte. Sokáig nézett arra.