Ősz
a busz mellett a fák árnyai,
mint élete filmjének kockái,
pörögtek a busz mocskos üvegébe,
fényt erőltetve fáradt szemüregébe,
minden egyes lomb mint színes képkocka,
újabb fényt beengedve új gondolatot hozva,
éltette a szegény srác szemét,
egy werkfilmbe pottyantott lelkét,
halotta a mozigépész fáradt sóhaját,
távoli szerelmének búgó óhaját,
megfáradt lelkébe színt csak pasztelt,
világokat mindent amit elképzelt,
pedig csak ült a buszon mint mindenki más,
vajon a többieket gyötri e látomás,
gondol e valaki rajta kívül a szerelemre,
e szép őszi napon könnyt fáradt szemre,
mi könnyíti e melankóliát
